Csoportunk jelenlegi felállásban „Zöld Ág” néven 2005 őszén alakult. Előéletünkhöz azonban hozzá tartozik, hogy 2002. április 6-án Novák Ferencné óvó néni vezetésével Búzavirág Csoport néven már felléptünk az óvódásoknak rendezett kiskanizsai Pintyőke Fesztiválon „Játszó” címmel.
Első Zöld Ágas fellépésünk 2006. januárjában a Magyar Kultúra Napján volt. Rendszeresen jelen vagyunk a zalakarosi rendezvényeken, de ápoljuk a kapcsolatokat a szomszédos településekkel is. Állandó résztvevői vagyunk a kistérségi és megyei kulturális seregszemléknek.
Eredményeink:
2009-ben és 2010-ben felléptünk (egyedüli zalai csoportként) Balatonbogláron az országos hírű Méta fesztiválon, amely koreográfia verseny is egyben.
Fontosnak tartjuk, hogy a gyermekek a tánc mellett ismerjék meg és őrizzék a néphagyományokat, ezért 2007-2009-ig 3 alkalommal rendeztünk Zöld Ág tábort. 2011-től már a Bottal-fogó Tácegyüttessel együtt töltjük ezt az intenzív nyári hetet.
2008-ban és 2009-ben két hétvégét együtt töltöttünk Fitos Dezsővel és Kocsis Enikővel, akik betanították a kifejezetten nekünk írt "Zalai lakodalmas" című koreográfiájukat .
2012 nyarán a táborban velünk dolgozott Szávai József, ahol ránk szabta a "Mura menti táncok" koreográfiát.
2010-től aktív részesei vagyunk Budapesten az Országos Táncház-találkozóknak.
Szavazás